A vállalatról

A TN International a világ egyik legnagyobb építőanyag-gyártó vállalatából született meg. A márka tekintetében pedig egy új korszak kezdetét jelenti a vállalat számára. Egy olyan márkáét, amely új piacokon kíván megjelenni a világ minden táján, komplett és innovatív megoldásokba integrálható, változatos termékkínálattal. Emellett pedig eltökélt szándékunk, hogy változást hozzunk világunkba. Mindezt az épületoptimalizálás tudományának felhasználásával tesszük.

black_3.jpg

  • Innovatív megközelítéssel, valamint korszerű tudományunk segítségével teremtjük meg a jövő épületeit. 
  • Integrált szemlélettel dolgozunk, olyan megoldásokat biztosítva, amelyek a teljes épülethatároló egység javát szolgálják. 
  • Intelligens és leleményes megoldásainkkal mindenki számára jobb hellyé tudjuk tenni a világot.
  • Meggyőződésünk, hogy egy épület több, mint falak és tetőszerkezetek összessége. Egy bölcső, amely óvja az életünket és mindazt, ami fontos számunkra. Ezért fontos, hogy megvédjük őket.
  • Megvannak a technológiáink arra, hogy ideális lakó- és munkakörnyezetet teremtsünk. Azért, hogy megóvjuk az embereket és vagyontárgyaikat az időjárás viszontagságaitól. Továbbá azért, hogy csökkentsük az energiafelhasználást és a szén-dioxid-kibocsátást.

Mi vagyunk a TN International.


Büszkék vagyunk mindarra, amit előállítunk és létrehozunk. Örömmel figyeljük, ahogyan az egyszerű nyersanyagokból korszerű berendezéseink, valamint a befektetett munka és erőfeszítés által kiváló minőségű anyagok születnek. Folyamatosan fejlesztjük magunkat, és igyekszünk ugyanezt tenni a környezetünkkel is. Az épületek és szerkezetek energiahatékonysága tekintetében átfogó megközelítést alkalmazunk. Innovatív megoldásaink révén csúcstechnológiás és energiahatékony épületeket tudunk alkotni, javítani tudjuk az építés alatt álló épületek minőségét, valamint csökkenteni tudjuk az üzemi és építési költségeket.

Értékrendünket, tehát mindazt, ami az üzleti tevékenységünket jellemzi, így nevezzük: TNOLOGY

Ez magában foglal minden olyan alapelvet, amely vezérel minket. Rendíthetetlenül hisszük, hogy a környezetvédelem nem csupán egy helyes cselekedet, hanem kereskedelmi szempontból is fontos. A teljes épülethatároló egységre vonatkozó, átfogó megoldásokban gondolkodunk. Továbbá a kiemelkedő ügyfélszolgálat biztosításának új megközelítését képviseljük.

Fejlődési irányaink:

1.jpg   2.jpg
A TNOLOGY védelmet nyújt

Az épületek azért vannak, hogy védelmezzenek minket. Ezért nekünk is meg kell óvnunk őket.

Tetteinket – kezdve onnan, hogy felöltöztetjük gyermekeinket, egészen addig, hogy otthont építünk – a védelemre való törekvés ösztönzi. Ez a legtermészetesebb dolog a világon. A TN International több mint 3000 termékből álló, változatos kínálata mögött rejlő tudomány integrált, a teljes épülethatároló egységre vonatkozó megoldásokat teremt az épületek, az azokat használó emberek és életterük védelme érdekében. Zsigereinkben van, hogy jobbá tegyük az épületeket, hiszen a védelemmel ellátott világ egy jobb világ.

  A TNOLOGY és a fenntarthatóság

Klímapozitív épületek. Fenntartható gyártás.

Csak egy bolygónk van. Ha tehát a jövő nemzedékei számára építeni szeretnénk ezen a bolygón, azt tisztelettel és kellő körültekintéssel kell tennünk. A TN International által megalkotott TNOLOGY élen jár a közös gondolkodás, a fejlett technológia és a különleges, zöld megoldások területén. Olyan megoldásokat kínál, amelyek nem csupán javítják az épületek energiahatékonyságát a felhasználás során, hanem a gyártás során keletkező hulladékanyagokat is újrahasznosítják. A TN International vállalat évente 180 millió műanyag zacskónak, 300 millió műanyag palacknak és 500.000 gumiabroncsnak megfelelő mennyiségű hulladékot hasznosít újra, nem beszélve az 50.000 tonna hulladéküvegről és a 40.000 tonna fáradt olajról – mindezt azért, hogy olyan termékeket készítsen, amelyek által az épületek jobb környezetet biztosítanak számunkra. Iparunknak környezetbarátabbá kell válnia. Mi pedig mindent megteszünk, hogy ezt elérjük.

     
3.jpg   4.jpg
A TNOLOGY összehoz

Az építőipari technológiák egyesítése. A teljes épülethatárolás védelme érdekében.

Az integráció és a kapcsolódás az élet minden területén egy szebb jövőre ad kilátást. A TN International vállalatnál pedig úgy gondoljuk, hogy ez alól az építőipar sem kivétel. A TNOLOGY előnye nem csupán a több mint 3000 termékből álló, széles kínálatunkban rejlik, hanem abban az egyedülálló képességünkben is, hogy ezeket integrált építési rendszerekké tudjuk alakítani – zökkenőmentesen egyesítve azokat, hogy mindenféle projekttípushoz létrehozzuk a megfelelő víz- és hőszigetelési megoldásokat. Valamint hogy segítsünk ügyfeleinknek – a legkisebbektől a legnagyobbakig – abban, hogy emberek milliói számára biztosíthassák az otthon és a munkahely védelmét.

  A TNOLOGY felvértez

Világszínvonalú szolgáltatás. Bárhol is építkezzen a világon.

A TN International éppen ilyen: nemzetközi. Nemzetközi vállalatunk és kulturális sokszínűségünk különböző ötleteket, technológiákat és szakértelmet egyesít, hogy valóban fejlett épülethatároló megoldásokat hozzunk létre. Sokszínűségünk révén mélyebben bele tudunk látni ügyfeleink igényeibe.
A magas szintű ügyfélközpontúsággal párosult, integrált TNOLOGY megközelítésünk azt jelenti, hogy üzleti tevékenységünk minden aspektusát szem előtt tatjuk, beleértve azt is, hogy miként tudjuk a legjobban támogatni Önt. Éppen ezért fektettünk be egy nemzetközi szervizhálózat kiépítésébe, hogy világszínvonalú innovációink mellé világszínvonalú ügyfél- és műszaki támogatást is biztosítani tudjunk. Kellő magabiztossággal vértezzük fel Önt arra, hogy a portfóliónkban szereplő bármelyik megoldást kiválaszthassa, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján tartózkodik.


0.jpg

comp.png   Széles körű anyagválaszték:
  • Bitumenes lemezek 
  • Tetőfedő zsindelyek 
  • Szintetikus lemezek 
  • Folyékony termékek 
  • Szigetelőrendszerek 
  • Kőzetgyapot 
  • Üveg ásványgyapot 
  • Extrudált polisztirolhab 
  • PIR hőszigetelés 
  • Kiegészítők és berendezések
  sys.png   Épülethatároló megoldások:
  • Lapos tetők 
  • Rézsútos tetők 
  • Teraszok és erkélyek 
  • Utak és parkolók 
  • Alapozás és alagutak 
  • Falak 
  • Homlokzatok 
  • Hidak
             
map.png   Komplex kivitelezés:
  • „Egyablakos” alapelv 
  • Komplex szállítás 
  • 20%-os exportrészesedés Oroszországban és a FÁK országaiban 
  • Folyamatosan fejlesztjük logisztikánkat és szolgáltatásainkat
  tech.png   Műszaki segítségnyújtás:
  • Termékekkel, projektekkel és építőipari megoldásokkal kapcsolatos műszaki tanácsadás és segítségnyújtás 
  • Műszaki dokumentáció elkészítése és alkalmazása: DOP, TDS, SDS, PDS és egyebek 
  • Gyakorlatorientált workshopok és szemináriumok, mesterkurzusok és a beszerelés helyszíni felülvizsgálata 
  • Igényekre szabott munkavégzés 
  • Garancia és jótállás az anyagokra és építési megoldásokra
             
on.png   Online szolgáltatások:
  • Online eszközök műszaki segítségnyújtáshoz 
  • Online erőforrások a megrendelések és igények feldolgozásához 
  • A termékek és a régiók tekintetében lokalizált weboldalak 
  • Megoldások – építőipari megoldások online választéka különféle anyagkínálattal és dokumentációs bázissal 
  • Minden műszaki dokumentációt, reklámanyagot, kézikönyvet és bemutatót magában foglaló online adatbázis
       


product.png

A TN International hatékony márkaportfóliójának köszönhetően közelebb kerülhetünk vevőinkhez, a „saját nyelvükön“ szólhatunk hozzájuk és minden országban „otthonra“ lelhetünk. A széles termékválaszték lehetővé teszi a vállalat számára, hogy különféle tulajdonságú anyagokat kínáljon, amelyek pontosan megfelelnek az igényeknek, ezáltal a vevőknek nem kell számukra szükségtelen termékjellemzőkért fizetniük.
A TN International egy olyan márka, amely különféle földrajzi helyszínekről érkező, változatos termékeket foglal csokorba, és alakítja át azokat integrált megoldásokká. Ennek köszönhetően kínálatával az épülethatároló megoldásokat teljes egészében képes lefedni, és mindezt egységes szervizszolgáltatásokkal támogatja.

mida.png   MIDA LT | Litvánia

A balti államokban ez az egyetlen olyan gyár, amely polimer-bitumenből készült tetőfedő termékeket állít elő: tetőfedő zsindelyek különféle színekben, változatokban és geometriai formákban, valamint lemezes tetőfedő termékek lapos tetőkhöz. Évről évre beruházások keretében korszerűsítjük és bővítjük a gyártólétesítményeinket, a legkorszerűbb technológiákat valósítjuk meg és megbízható tetőfedő rendszereket fejlesztünk. Üzemünk éppen ennek köszönhetően tett szert kiváló hírnevére, és büszkén mondhatjuk, hogy a legkülönfélébb építőipari szervezetek igényeit is képesek vagyunk kielégíteni.

     
deht.png
  Dehtochema | Csehország

150 év alatt a Dehtochema számos jelentős átalakuláson ment keresztül. A vállalat alapítása – amelyet a Dehtochema gyártóüzem megnyitása követett – egészen 1868-ra nyúlik vissza. K. C. Menzel ekkor épített fel egy gyárat, amelyben kezdetben papír és gipszkarton készült, majd 1875-től bitumen előállító üzemként működött. A vállalat jelenleg öntapadós szalagok, zsindelyek, extrudált polisztirolhab, kőzetgyapot, PIR szigetelőanyagok és PVC fóliák, valamint azok kiegészítőinek előállításával foglalkozik. Napjainkban a bitumenes lemezek és zsindelyek előállítása sok szempontból eltér az eredeti gyártási folyamattól. Sokkal kifinomultabb módon, a vevők igényeire szabva történik az előállítás. Ezek a változások a termékportfólió, a színválaszték és az utómunkához szükséges anyagok kínálatának bővülésében tükröződnek leginkább. Fő célunk továbbra is a termékminőség javítása és a termékinnováció marad.

     
imper.png
  Imper ITALIA | Olaszország

Az IMPER ITALIA vállalatot 1936-ban alapították Torinóban, hogy vízlepergető anyagokat, tömítőanyagokat és bitumenes emulziókat állítsanak elő vízálló tetőkhöz, alapokhoz, víztározókhoz, gátakhoz, csatornákhoz, alagutakhoz és egyéb építési munkákhoz. Később a vállalat – speciális bevonatok gyártása révén – képes volt az egyre növekvő piaci igényekre is válaszolni az óriásméretű acélszerkezetek és üzemek (völgyhidak, tartályok, vasalt csővezetékek, nagyméretű ácsolatok) korrózió elleni védelmének biztosítása tekintetében.

     
im.png
  Italiana Membrane | Olaszország

Az 1988-ban alapított Italiana Membrane a vízzáró építőanyagok tekintetében az egyik legjelentősebb gyártó Olaszországban. A gyártósorok folyamatos technológiai fejlesztése lehetővé tette az Italiana Membrane számára termékpalettája bővítését. A vállalat bitumennel módosított vízzáró membránok, APP, SBS és POE, öntapadós szalagok, vízszigetelő lemezre laminált hőszigetelés, bitumenes zsindelyek és vizes alapú védőfolyadékok előállításával foglalkozik. Ezzel a széles termékskálával az évek során a vállalat minőség és innováció tekintetében sikeresen felvette a versenyt más európai országok gyártóival.

     
bern.png
  GEORG BÖRNER | Németország

A Börner név már több mint 100 éve összeforrt a tetőfedő iparággal. A Georg Börner vállalatot 1882-ben alapította Georg Hermann Börner. 2017-ben a Georg Börner a TECHNONICOL vállalat részévé vált. A Börner évtizedek óta sajátos innovatív szemlélettel rendelkezik, amely a tetőfedés és az épületek állagmegóvása terén végigkísérte a vállalat munkásságát az új és úttörőnek számító termékek és rendszerek folyamatos keresésében és megvalósításában. A vállalat tevékenységének középpontjában a lapos tetők előállítása és az épületek vízzel szembeni szigetelése áll, bitumenalapú termékekkel. A bitumen bizonyítottan az egyik legrégebbi, környezetbarát, természetes építő- és tömítőanyag.

     
sg.png
  SuperGlass | Skócia

A Superglass Insulation vállalat 1987-ben indult útjára a skóciai Stirling városában. A mai napig ez a vállalat legfőbb gyártó telephelye, ahol az ásványgyapot gyártása már az 1950-es évek óta zajlik. Az elmúlt években számos beruházás történt a legújabb gyártási technológiába a kapacitás bővítése, valamint a hatékonyság és mindenekelőtt a termékminőség javítása érdekében. Kifejlesztettünk továbbá egy sor új terméket is, hogy megfeleljünk az építőipar egyre szigorodóbb előírásainak, és ezzel együtt a környezetvédelem tekintetében is az élen járjunk.


1072059917-min.jpg

Célunk a folyamatos fejlődés és megújulás. Innovációnk célja a környezeti hatások csökkentése, valamint új, innovatív termékek kifejlesztése, amelyek révén támogathatjuk bolygónkat, és biztonságosabbá, kényelmesebbé tehetjük az emberek életét. Gyártókapacitásaink és berendezéseink lehetőséget adnak arra, hogy anyagbeszállítóként nagy építési projektekben vegyünk részt és egyedi igények alapján egyedi termékeket fejlesszünk ki. Olyan anyagokat és megoldásokat fejlesztünk, amelyek a biztonság, az energiahatékonyság és a környezetvédelem tekintetében képesek megfelelni a globális trendeknek és igényeknek.

Új típusú pala tetőfedő anyagokhoz Zöldtetőkhöz is engedélyezett TN LOGICROOF V-GR PVC-lemez KÖRNYEZETBARÁT MEGOLDÁS AZ ÚTÉPÍTÉSBEN M1 KIBOCSÁTÁSI OSZTÁLYT IGAZOLÓ TANÚSÍTVÁNY A PIR F/F TERMÉKEKHEZ